Az eltelt két napon nagyon fontos dolgok történtek. Többek között hálát adtam a sorsomnak azért, ahogy az elmúlt hetek/hónapok lezajlottak. Hiszen, ha nincs állkapocs fájdalom, akkor nem tudom meg szerdán, hogy nagy baj van.
Ha nem kerülök kórházba az ízületi fájdalmaim miatt, akkor nincs ez a nagy kivizsgálás. Ha nincs kivizsgálás, akkor talán későn derül ki, hogy van egy daganatom. Mindegy, hogy ez jóindulatú, vagy rák. Egy petefészek daganatnál csak annyiból van ennek jelentősége, hogy mit vesznek ki műtét közben. Miután nekem azt mondták, hogy rá van nőve a méhemre, visznek mindent. Nem baj, nem ettől leszek kevesebb. Attól lennék kevesebb, ha nem műtenének meg. Abba valószínűleg belehalnék 1-3 éven belül. ??♀️
Azért azt senki ne gondolja, hogy ez a következtetés valamiféle megvilágosodásként érkezett. Sajnos megint a nehezebb úton; a poklot is megjártam az elmúlt napokban. De nagyon büszke vagyok arra, hogy ismét felküzdöttem magam a felszínre. Nyilván vannak félelmeim. Például félek attól, hogy elveszik tőlem az Ocrevust. Nem, azt hiszem nem ettől félek igazán. Nagyobb félelmem van amiatt, hogy nincs más kezelés, amit kaphatnék a jelenleg is aktív SM-emre. ? Félek attól is, hogy egy daganat után, kaphatok-e bármilyen gyógyszert a sokízületi gyulladásomra. Hiszen nap mint nap úgy élni, hogy 24-ből 20-ban fáj valami, nem kellemes (és akkor még finoman fogalmaztam). Tartok attól, hogy a műtét miatt legyengült immunrendszerrel, elkapom a Covidot (hiába vagyok beoltva, egy biológiai terápia nagy valószínűséggel felezi az oltások hatékonyságát). Ami pedig a legrosszabb, hogy nagy a bizonytalanság bennem, mikor lesz a műtét… Hiszen szerdán a doktornő azt mondta, ezt akkor ki kellett volna venni, amikor felfedezték. Nos, akkor nem vették ki, most meg…, nagyon sok a vírusos megbetegedés.
De nem találgatok, nem latolgatok, hétfőn úgyis minden kiderül (legalábbis remélem!). Ez nem azt jelenti, hogy sodródom az árral. Nem. Ez azt jelenti, hogy nem idegesítem magam olyasmin, amire úgysincs ráhatásom, pont elég bajom van enélkül is. Ahogy kezdtem ezt a bejegyzést, hálát adok a sorsnak.
Egy barátnőm szerint minden okkal történik. Igaza van, de nem ismétlem magam. ?
Hálás vagyok minden orvosnak, akinek köszönhetem, hogy kiderült ez a baj, és már előre hálás vagyok annak, aki megszabadít majd ettől a daganattól.
Nem kérdés, hogy segítségre volt szükségem, de elmondhatatlanul hálás vagyok azért, hogy volt kikhez fordulnom, amikor azt éreztem, kicsúszik a talaj a lábam alól. ♥️
Most pedig, felvérteztem magam az idei év utolsó-, és egyben legnagyobb feladatára. ?
És, hogy mit hoz a jövő? Ki tudja? Mindenesetre én kíváncsian várom! (És még az is lehet, hogy megírom… ?)
